Ha hagyományos adventi koszorúnk van, ezen a vasárnapon a korábbi két lila után most az egyetlen rózsaszín gyertyát gyújtjuk meg. 2024. december 15. Öröm vasárnapnak is nevezik ezt a napot, hiszen ekkor már Jézus megszületésének a fény, a szeretet eljövetelének közelségét ünnepeljük. Érdemes azon elmélkednünk, mik a legfontosabb dolgok a számunkra, mi tesz minket igazán boldoggá.
Advent második vasárnapja, a REMÉNY VASÁRNAPJA
A karácsonyi hangulat egyre jobban megérint minket, a városok, a falvak is csodálatosan ki vannak világítva, a főtéren áll a karácsonyfa, az árusok már régóta árulják az aranycsengő vásáron az ilyenkor szokásos portékáikat. Elérkeztünk Advent második vasárnapjához! 2024.december 08. Ahogyan az első gyertya, úgy a második színe is a lila, vagyis ez is advent liturgikus színe, jelentése mégis eltérő az elsőétől. Ez a gyertya nem a hitet, hanem a reményt szimbolizálja számunkra.
Advent első vasárnapja, a HIT VASÁRNAPJA
x xx xxx xxxx xxxxx xxxxxx xxxxxxx II II
Advent első vasárnapja 2024-ben december 01.-re esik, tehát ekkor kell meggyújtani az első gyertyát az adventi koszorún, ami a HITET szimbolizálja.
ÜNNEPI RENDELÉS LEADÁSA
Kedves Vásárlóink!
A megrendeléseket és azok ünnep előtti VIDÉKRE TÖRTÉNŐ kiszállítását, abban az esetben tudjuk vállalni, amennyiben a rendelés 2024.12.18.-ig beérkezik hozzánk és azt egy külön emailben vissza is igazoljuk.
Az automatikus email, amit a rendelés után küld a rendszer NEM AZONOS a fent megjelölt visszaigazolással!!!!
BUDAPESTI SZÁLLÍTÁS esetén 2024.12.21.-én tudjuk még aktívan kezelni a remdeléseket ahhoz, hogy az ünnep előtt mindekihez eljusson a küldemény.
Szíves megértésüket köszönjük!
Ajándékot keres szerettei, barátai vagy akár ismerősei részére?
Nézzen szét az áruház több ezres kínálatában, megfogja találni mindenki számára a legmegfelelőbb meglepetést!
AZ ÖN AJÁNDÉK-CENTRUM oldalain egyedülállóan SZÉLES AJÁNDÉKVÁLASZTÉKOT ÉS Számos Személyre szóló, különleges ajándékot talál. SZEREZZEN MEGLEPETÉST SZERETTEINEK, barátainak, üzleti PARTNEREINEK! Izgalmas KERESGÉLÉST ÉS kényelmes vásárlást kíván